Hogyan viszonyulunk a tanuláshoz?
Üdvözletem mindenkinek aki ide látogat!
Mai téma: A tanulás!
A tanulás, mint tevékenység, életünk szerves része, de én most nem aról akarok írni, hogy bárkinek is vissza kellene ülnie az iskolapadba. Hiszen sok mindent, sokféleképpen tanulunk intézményi keretektől függetlenül, ilyen például a főzés, ami a legáltalánosabb tevékenység a hölgyek életében. Folyamatosan ismerkedünk meg újabb és újabb receptekkel, trükkökel, alapanyagokkal, technikákkal és még sorolhatnám hosszasan. Ja mondhatnád az nem olyan, de! Hiszen azt is tanulni kell, a különbség csak a hozzáállásban van. Mivel ezt, azért tesszük, mert magunknak, vagy másoknak örömet szeretnénk szerezni, így boldogan megismerkedünk az új dolgokkal. Mi magunk válasszuk a tanulást és annyira természetesnek vesszük, hogy szinte felsem tűnik, mennyi áldozatot, uttánajárást, gyakorlást igényel. Ha mégis valaki felhívja rá a figyelmünket, akkor csak mosolyogva legyintünk "jaj hát ez csak természetes". Most kérdem én miért is lenne természetes? A szakács menüt főz, a cukrász tortát süt, a pék kiflit meg zsemlét, és a háziasszony? El árulom, mindháromban járatos lehet, ha igazán érdekli, pedig egyiket sem az iskolapadban tanulta. Őtet a szeretet vezeti a tanulásban nem a tanár, érdemjegyek helyet pedig, egy dícséret, egy mosoly, a köszönöm az elismerés, ez mindenki lelkében és szívében mindörökké benne marad. Az autódidakta tanulásnak pont ez a hajtó ereje.
Ebben a blogban pont erről szeretnék írni. Mert mindenkinek van a szívében valami, amit egyszer szeretne meg tanulni, szeretne ki próbálni. Arról amikor elhatározod, hogy meg valósítod az álmod, a vágyad. Többé már nem áll utadba semmi, mert te döntöttél úgy, hogy se időt, se pénzt nem fogsz sajnálni és elkezded megvalósítani az álmodat. Elősször csak a magad örömére, majd a barátok rokonok megelégedésére és, ha igazán szereted, amibe belekezdtél, egyszer csak azt veszed észre, hogy már a széles közönség előtt állsz, és össze kell szedned a gondolataidat, hogy hogyan is kerültél te oda a "pódiumra" mert, hogy már ott vagy az biztos. Nem az érdemjegyek, nem a szülők megrovásától való félelem hajtott idáig, hanem a szeret meg a kiváncsiság. Teszed ezt függetlenül attól, hogy ez kapcsolódik-e a mindennapok taposómalmához vagy annak éppen szöges ellentéte. Nállam is pont ugyan így történt. Mindég bennem volt a művészet, az alkotás iránti vágy. Bár a mindennapi tevékenységeim szöges ellentétben álltak a vágyaimmal, soha nem adttam fel őket. Csak hittem erősen, hogy egyszer eljön az, amikor szabadon alkothatok. Kitartóan kerestem, szomjaztam a tudás, és amint volt egy kicsike időm gyakoroltam. Hittem és vártam, és eljött az az idő amikor végre dönthettem, hogy merre tovább. Én döntöttem. Nem volt könnyű döntés, hiszen szinte mindent át kellet értékelnem. A mezőgazdaság kemény világából kiléptem és a vasvillát, kaszát, kapát, ásót felváltotta az ecset, a festőkés, a paletta, és a festőálvány. A kertet és a legelőt a feszítettvászon. Esténként videókat néztem, nappal pedig én is megpróbáltam megfesteni, amit a kisfilmekben láttam. Könnyű volt? Hát nem! Megvívtam a harcot magammal és a környezetemmel is, bár e második részről nemsok ellenállás érkezet. Magammal nagyobb harcot vívtam, hiszen nő létemre, gyermekkorom óta keménymunkához voltam szokva. Bizony, nem hercegnő ként bántak velem, pont ezért nagyon nagy kihívás volt számomra, hogy látszólag "haszontalan dolgokkal" töltsem a napjaim legnagyobb részét. Nem adtam fel, bár néha voltak megingásaim, hogy értelmetlen amit csinálok, aztán lenyugodtam, lertöröltem a vásznat és újra kezdtem mindent. Tanultam, mert tanulni akartam, pedig a tudást senki nem kérte számon rajtam. Tanultam, mert tudni akartam mire vagyok képpes. Tanultam , hogy egyre jobb lehessek aban amit elhivatásomnak érzek, immár harmadik éve. Tanultam, hogy elérjem azt amit kitűztem magamelé célnak és tanulok, hogy elérjem a célomat. Szerintem mindenki így van ezzel aki belekezdet valamibe, ami neki igazán fontos és sszeretné belőle kihozni a maximumut. Ezekkel a gondolatokkal szeretnék kis biztatást adni mindenkinek, hogy merjen álmodni és megvalósítani az álmait.
Itt lent a linkre katintva további gondolatokat olvashatsz. Katt a linkre és nézz szét a honlapomon is.
Ebben a blogban pont erről szeretnék írni. Mert mindenkinek van a szívében valami, amit egyszer szeretne meg tanulni, szeretne ki próbálni. Arról amikor elhatározod, hogy meg valósítod az álmod, a vágyad. Többé már nem áll utadba semmi, mert te döntöttél úgy, hogy se időt, se pénzt nem fogsz sajnálni és elkezded megvalósítani az álmodat. Elősször csak a magad örömére, majd a barátok rokonok megelégedésére és, ha igazán szereted, amibe belekezdtél, egyszer csak azt veszed észre, hogy már a széles közönség előtt állsz, és össze kell szedned a gondolataidat, hogy hogyan is kerültél te oda a "pódiumra" mert, hogy már ott vagy az biztos. Nem az érdemjegyek, nem a szülők megrovásától való félelem hajtott idáig, hanem a szeret meg a kiváncsiság. Teszed ezt függetlenül attól, hogy ez kapcsolódik-e a mindennapok taposómalmához vagy annak éppen szöges ellentéte. Nállam is pont ugyan így történt. Mindég bennem volt a művészet, az alkotás iránti vágy. Bár a mindennapi tevékenységeim szöges ellentétben álltak a vágyaimmal, soha nem adttam fel őket. Csak hittem erősen, hogy egyszer eljön az, amikor szabadon alkothatok. Kitartóan kerestem, szomjaztam a tudás, és amint volt egy kicsike időm gyakoroltam. Hittem és vártam, és eljött az az idő amikor végre dönthettem, hogy merre tovább. Én döntöttem. Nem volt könnyű döntés, hiszen szinte mindent át kellet értékelnem. A mezőgazdaság kemény világából kiléptem és a vasvillát, kaszát, kapát, ásót felváltotta az ecset, a festőkés, a paletta, és a festőálvány. A kertet és a legelőt a feszítettvászon. Esténként videókat néztem, nappal pedig én is megpróbáltam megfesteni, amit a kisfilmekben láttam. Könnyű volt? Hát nem! Megvívtam a harcot magammal és a környezetemmel is, bár e második részről nemsok ellenállás érkezet. Magammal nagyobb harcot vívtam, hiszen nő létemre, gyermekkorom óta keménymunkához voltam szokva. Bizony, nem hercegnő ként bántak velem, pont ezért nagyon nagy kihívás volt számomra, hogy látszólag "haszontalan dolgokkal" töltsem a napjaim legnagyobb részét. Nem adtam fel, bár néha voltak megingásaim, hogy értelmetlen amit csinálok, aztán lenyugodtam, lertöröltem a vásznat és újra kezdtem mindent. Tanultam, mert tanulni akartam, pedig a tudást senki nem kérte számon rajtam. Tanultam, mert tudni akartam mire vagyok képpes. Tanultam , hogy egyre jobb lehessek aban amit elhivatásomnak érzek, immár harmadik éve. Tanultam, hogy elérjem azt amit kitűztem magamelé célnak és tanulok, hogy elérjem a célomat. Szerintem mindenki így van ezzel aki belekezdet valamibe, ami neki igazán fontos és sszeretné belőle kihozni a maximumut. Ezekkel a gondolatokkal szeretnék kis biztatást adni mindenkinek, hogy merjen álmodni és megvalósítani az álmait.
Itt lent a linkre katintva további gondolatokat olvashatsz. Katt a linkre és nézz szét a honlapomon is.
https://kiart-galeria.webnode.hu/l/hogyan-kezdodott-a-tanulas/
A lámpás.
25x20 cm olajfestmény
vászon alapon
Alfölditanya
50x70 cm olajfestmény
feszitetvászon
Merkur.
70x50 cm olajfestmény
feszítettvásznon
25x20 cm olajfestmény
vászon alapon
Hátakt.
70x50 cm olajfestmény
feszítetvászon
50x70 cm olajfestmény
feszitetvászon
Minden elismerésem a tiéd Hiszen én is most jöttem rá Mennyire szeretem fotózást de rengeteget kell tanulnom sokat próbálkozom összeállítani senki nem tanított érzem sokszor hogy nem jó de nem adom fel Köszönöm Jó volt olvasni amit leírtál Neked kitartást szép munkád Gratulálok a kitartásod hozz Üdvözlettel Ida Szurcsikné
VálaszTörlésKöszönöm Ida. Remek fotóid vannak jól meglátod a témákat. Csak így tovább, hiszen tudod, tanulni sohasem késő.
Törlés